Új válasz 
FLL bemutatkozás és tanácskérés
2012-01-08, 01:29
Üzenet: #1
FLL bemutatkozás és tanácskérés
Sziasztok!

Már egy ideje foglalkozom az FL studióval, eljött az a pillanat, hogy az egér-billentyűzet-számítógéphangfal kevés terveim megvalósításához. Most úgy alakult, hogy egyrészt sok időm lesz erre az 'új' hobbimra (amit jó lenne, ha egyszer hobbinál felsőbb szintre tudnék vinni) , illetve egy számomra jelentős összeget, 150 ezer forintot tudnék rászánni eszközvásárlásra. Ha már egyszer vásárolok, a lehető legjobb ár/érték arányúakat szeretném, ezért is kérem segítségeteket, tanácsaitokat (vegyétek úgy, hogy teljesen tapasztalatlan vagyok az említett eszközökkel kapcsolatban) :

1. Először felmerült bennem a kérdés: monitor hangfal vagy füles.
A privátabb munkavégzés érve a füles mellett szól, illetve ha jól olvasom a tapasztalatokat 40 ezer forintért jobb hangminőségű fülest kapok. Eddig ezeket hallottam tippként eladótól:
-akg k141 (félig zárt)
-sony mdr v700 (zárt)
-audiotechnika ath m50 (zárt)
-krk kns 8400 (zárt)
Alapvetően szobámban használnám, tehát feltételezem, a félig zárt is zár annyira, hogy a külső zajok teljesen minimalizálódjanak ...Cool
Ugyanakkor majdani dj-zésre már nem biztos, hogy elegendő lenne.
Vélemény? Esetleg egy másik füles-tipp? A felsoroltakkal kapcsolatban vkinek tapasztalat? Vagy általában igaz a mondás, hogy próbáljam ki az összeset és a nekem legszimpatikusabban hangzóra bólintsak rá? Mire érdemes tesztnél figyelni?

2. Következő: midi controller:
ami nekem kell: minimum 4 oktáv, legalább 6 tekerőparaméter és csúszka, min. 4 pad.
Lehet ez kényesebb kérdés lesz.
Egy barátom vett egy Alesis - QX 49 terméket és pár hónap használat után billentyűrecsegést tapasztalt a gyakran használt helyeken, valamint kezdetektől fogva egyenetlenek voltak a tekerőpotik, azaz 'nehezen' indult a tekerésük , majd belódultak.
Nagyon idegesítő tulajdonság, ha az időzítés oroszlánrészét manuálisra akarod bízni és nincs meg a megfelelő kontroll felette.
Ez csak valami véletlen lehet és vissza kell vinni vagy tipikus alesis/olcsóbb termék velejáró?
Alternatívának néztem ezt a CAKEWALK A PRO 500-at. Ez egy 20-30-assal drágább.
Bal oldalt szokott lenni két tárcsa, az pontosan mire jó? És itt egy kis joystick van helyettük, ez mivel jobb?
Mire érdemes figyelni midi controller vásárlásnál?

3. Kell-e hangkártya? Van egy C2D e6600 (két magos) procim, elegendő-e az ahhoz , hogy ne csússzanak a hangok, azaz rögtön a lenyomáskor szóljon és jegyződjön be? Vagy a hangkártya nem ezen hivatott segíteni?

----

4. DJzés. Ez már egy másik történet. Eddig mixmeistert használtam, de az tulajdonképpen olyan, mintha daw-ba "keverném" egymásra az mp3-akat. Komótosan behúzogatom a paraméterek felerősödését/lefutását. Időzítésre nem kell refelxszerűen figyelni, utólag úgy is minden javítható/módosítható...
"Élő" dj-zés szintjén nem ez megy, ezt szeretném megismerni és megtanulni, hogy mégis hogyan. vagy eltalálom, hogy jókor húzom-e át a másik deckre a csúszkát és azt a tracket jókor indítom-e el vagy különben bukta az egész. Milyen segítségek vannak "élőben"?
Ehhez vmi szakirodalmat tudtok-e ajánlani?
Illetve érdemes lenne gondolom beszerezni egy computer dj-ing hardvert, azaz egy dj szoftver-vezérlőt.
Tudom, ez már kimutat a fent említett 150e forintból, de azért kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy ilyen célokra mit ajánlanátok.
Numark - Mixtrack Pro - drága és nem is regélnek róla túl sok jót. Nehezen tekerődő/ nyomódó gombok - eleve rossz kezdés.
Mi lenne szerintetek a következő szintlépés?
Azt hallottam mások tapasztalásából, hogy az elektronikus tánczene producerkedést nagyban megdobja, ha az illető dj skilleket szerez, ezáltal jobba ráérez a zenék "nyitjára", milyen effektet mikor vezéreljen le és fel, ami saját zene készítésénél jól tud jönni...

Amúgy a stílusok, melyekben dolgozni szeretnék: trance, progressive house, minimal, techno, , hardstyle - először trance-ben szeretnék alkotni, de ahogy persze hozza magát...

Tudom, meglehetősen összetett kérdésköröket vázoltam fel, de mivel ezek szerintem a kezdőlépések; ti már túl vagytok ezeken és sokat tapasztaltatok ez ügyben.

Ha csak egy kérdésemre tudtok válaszolni, azért is nagyon hálás lennék!

A válaszokat előre is köszönöm!

Üdv,
FLL
Válasz idézéssel
2012-01-08, 10:48
Üzenet: #2
RE: FLL bemutatkozás és tanácskérés
Szia.

Helyedben hangkártyával kezdeném, utána egy füles, midi bill. Ebben a sorrendben.
emu1212m et használok (szerintem már 5 éves megvan, nem volt vele gondom még egyszer se), hangban menny és pokol a különbség egy integrált kártya és e között. Viszont, hogy ezt a különbséget kihalld szerintem szükséges egy arra alkalmas lehallgató is. Sennheiser hd 380 pro-t választottam erre, ez olyan 2-3 éves, vele sincs gondom még.
Midi billentyűvel meg szerintem ráfaragtam, axiom 49ről van szó,a toló potméterei horizontálisan labilisak, fel le nem tudod finoman tolni, a forgó potméterei végtelenítettek és egységről egységre tekerhető. ezeket leszámítva a többi funkciói nem romlottak (durván 2 év alatt)
Ha szabad javasolnom, szerintem olvass a témáról, itt rengeteg jó írás van ez ügyben: http://musicdivision.hu/a-hang-es-annak-utja/
Tudásbázis opció alatt még több hasznos cikket találsz.
Válasz idézéssel
2012-01-08, 13:58
Üzenet: #3
RE: FLL bemutatkozás és tanácskérés
Üdvözlet, sajnos a technikai dolgokban nem tudok segíteni Big Grin
Válasz idézéssel
2012-01-08, 22:21
Üzenet: #4
RE: FLL bemutatkozás és tanácskérés
Köszönöm, hogy megosztottad tapasztalataid és az oldalt!

Ugyanakkor nem egészen értem, a hangkártya mit határoz meg?
Minél több a hangsáv, annál több a processzor dolga, ehhez önmagában még nem kéne - ha jól veszem ki.

Az általad linkelt cikkben mikrofon/gitár gépre kötéséről van szól leginkább, nekem a midi controller (+ majd analóg synthesizer ) megfelelő használatához kéne hangkártya, ha kéne.

Egy másik cikkben ezt írják:
"Mi a helyzet a laptopokkal?
A laptopok szűk lehetőségei, erőforrásai nem tudják kiszolgálni az audió eszközöket, konvertálásokat és a virtuális hangokat, software-eket, nem beszélve a sok-sok audió sávról. A processzor általában nem elegendő, a driverek nem a legjobbak és a memória is általában szűkös vagy nem jó minőségű. Ha mindenáron laptoppal szeretnél dolgozni válassz Apple MacBook-ot. Természetesen mással is lehet próbálkozni, de az eredmény nem biztos, hogy az lesz, amit elképzeltél."

Nem tudom mikor íródott a cikk, de ez mai viszonylatban sztem nem állja meg a helyét: ott vannak a 4 magos laptopok, 8 giga rammal, már csak egy jó külső hangkártya kell és nem is különbözteti meg őket semmi az asztali gépen való zenéléstől,nem?
Apropó, ha jó külső hangkártya, akkor mi? Huh
Válasz idézéssel
2012-01-08, 23:38 (Üzenet szerkesztésének időpontja: 2012-01-08 - 23:43. Szerkesztette: 23:32.)
Üzenet: #5
RE: FLL bemutatkozás és tanácskérés
Ez nem ilyen egyszerű, szóval ott van még a mintavételezés,DAC, a jel zajszint,a bitmélység, ASIO támogatottság, akkor hogy tudsz e vele direkt monitorozni, ehhez meg már több kimenet kell ha minden igaz, a midi támogatottság, és még lehetne sorolni. Analog szintidet integráltra kötve a jelfolyamból gondolom valami butított hangot hallanál.Ergo értelmetlen lenne.
Külső hangkártyákkal nem sok dolgom volt, de azt több helyen is olvastam, hogy abban pl az emu nem olyan stabil. Van ott még szó erről
http://musicdivision.hu/hangkartya-es-audio-interfesz/
Válasz idézéssel
2012-01-09, 00:05
Üzenet: #6
RE: FLL bemutatkozás és tanácskérés
hangkártya...fontos... nemrég vettem egy soundblaster hangkártyát,emu chippel ellátva.nos,előtte integrált volt.ég és föld a kettő..ergo mindenféleképpen szerezz be egyet majd.
Válasz idézéssel
Új válasz 


Fórumra ugrás:

KapcsolatFL Studio HungaryVissza a lap tetejéreVissza a tartalomhozMobile VersionRSS Hírforrás