Új válasz 
Üdvözlet!
2011-01-14, 13:45
Üzenet: #1
Üdvözlet!
Jó napot (Reggelt , Estét) minden kedves látogatónak!

DeProgres vagyok 2008. március 13. kezdtem el zenei pályafutásomat először Progressive House-al és House-al próbálkoztam majd olyan fél év elteltével megismerkedtem Otf nevű producerrel és dj-vel , ő nagyon sokat segített nekem és terelgetett viszont a fontosabb dolgokat magamtól tanultam meg!
2008. november - december környékén megismerkedtem Umek stílusával és a technoval ez volt a forduló pont ( Eddig össze-vissza csináltam mindent) itt vettem komolyabban a zenélést és indultam el egy stílus felé! Nem is kellett sok megtaláltam a saját stílusomat az általam nevezett "darálos technot" amit máig is folyamatosan fejlesztek majd a Minimal Techno amit saját stílusként művelek már eddig 2 db nagy slágerrel (2 db Minimal Technot készítettem) ezeket a zenéimet nagyra becsülöm és mindig forduló pontok voltak karrierem során! Majd egy nap megszülettek első Minimal zenéim amik végülis ide jutattak el, ebből egy EP-is született. Ekkor már barátaim is felfigyeltek a zenéimre több dj-nek és producernek is megtetszettem és végül egy kiadónak is elnyertem a tetszését! Paul Kalkbrenner ez a név fontos nálam mivel neki köszönhetően készítettem el a 2. Minimal Techno-at ami egy Ibizai Space Remixversenyre készült és nagy sikert aratott mint elődje is! Karrierem első évéről sok mindent nem tudok elmondani csak a végén azt a pontot amikor már javában finomitgattam a sajátos stílusomat! De egy nap ezt a stílust valamiért abbahagytam magam sem tudtam tovább vinni új dolgokat beleilleszteni így hát be kellett fejeznem ekkor Minimal-ra fordítottam nagyon figyelmet nem is kellett sok a Technoban szerzett tudásnak köszönhetően egy új Minimal stílust hoztam létre bár már a Psy-Minimal lehet létezett én nem tudtam róla és minden ismerősöm és a közeli clubok egyik kedvence lett. Közkedveltségemet ennek a számnak az 2db utódja érte el majd egy nagyobb Physical pack-al jelentkeztem egy olyan 2-3 hónap múlva. Itt már helyett kapott Minimal Techno és egy elég furcsa keverék szerintem egy Tech House vagy hasonló stílusú lehetett! Még 2010.-ben egyre nagyobb szerepet kezdett játszani a karrieremben a Dubstep és a Drum and Bass mivel az utóbbit nem tudtam sehogyan sem elkészíteni vagy megközelíteni ezért inkább Dubsteppel kezdtem el foglalkozni! Már mostanság igyekszem és mindig sikerül jó akár nagyszerű ( az én szintemen ) zenéket a hallgatóság elé tárni! Így hát 2011. fogadalmamat nem tettem meg mivel nincs új cél előttem elértem amit akartam egy megjelenés saját stílusomból így már foglalkozok olyan stílussal is mint a Chillout amit nagyon szeretek és próbálok elsajátítani mint stílus formát!
Társaimról is írnék egy-két szót:
Mikor elkezdtem zenei pályafutásomat volt egy nagyon jó barátom aki régóta művelte már ezt és értett is hozzá eléggé társasságunkban a "Johnni" becenevet kapta előadói névvel azért nem szolgálhatok mert mindig cseréli! Ő értett a zenéléshez és egyszerűségéből fakadtak jobbnál jobb zenéi!
2010. nyarán bővült ki a csapatom egy tanítvánnyal poénosan Dj Tom-nak hívta magát majd rájöttem hogy Hardtechno Basstechno és Dubstep a kedvenc stílusai így úgy gondoltam legyen DeBass a producer neve ez tetszett is neki, ezt a nevet akkor kapta amikor elkészítettük első zenénket ami azonnal a baráti társaságban nagy kedveltségnek örvendett ( igaz 4 hónapig készült és 4 címe volt de végül elkészült )! Ez a szám a "DeProgres & Debass - The First ( Original Mix )" néven ment majd utódai The Second and The Third nem voltak ekkora durranások de ezek is eléggé nagyot ütöttek!
Otf akit említettem hogy terelgetett társamnak nem de mint mentoromnak hívhatom! Ő már javában zenélt amikor én megismertem és nagyszerű zenéket csinált. Akkor kezdett el velem foglalkozni mikor a "Hey Deejay" remixversenyére készítettem egy számot hát ami egy nagy - finoman élve - szánalom volt. Szépen elmagyarázott nekem egy-két dolgot majd ez után egy hónappal bemutatta nekem Umek zenéit így érte el nagyábból a legnagyobb változást nálam mivel volt mire támaszkodnom és volt mi ösztönözzön mivel ekkor tűztem ki azt a célt hogy Saját stíluson belül kiadók egy zenét ha bele pusztulok is! Ezek után a "Fuck Me" maxijára készítettem remixet már hatalmas külömbséggekkel az előbbi remixhez képest ez már majdnem megjelent de mire sorra került volna Techno-ban dolgoztam már és megkértem hogy ne adja ki a remixemet. Első Minimal Techno hasonlatú zeném is neki készült ( Ez valójában Techno volt ) a "Party In Hell" című maxijára és ezzel már elnyertem tőle egy kisebb tisztelettett viszont ebben a zenében is volt hiba a felvezetést nagyon furcsára terveztem és így máig sem látott nap világot ez a zene! Aztán egy nap megszületett a "Spanish Soul" című zenéje ami káprázatba ejtett! Szépen lassan haladva nem történt semmi érdekes majd egyszer "Secrets" néven keresett remixelőket és én egyik barátjával producer nevén "Msy Project" készítettem egy fantasztikus Fidged Electro remixet ami nagyon tetszett neki! Majd egy nap csatlakozott az AFC Music-hoz és készíttík a nagyszerű zenéket!
Hát ennyi volna remélem eltudtam mindent mondani ha valami érdekelne vagy talán kíváncsi vagy a "Physical" Ep-émre akkor beatporton 2011.Június 17.-étől kapható vagy talán szükséged lenne az egész albumra akkor vegyél fel msn-enre: matyax90@hotmail.com talán szükséged van egy-két tanácsra technoval kapcsolatban szívesen segíttek Big Grin
Üdvözlettel DeProgres
Válasz idézéssel
2011-01-14, 14:07
Üzenet: #2
RE: Üdvözlet!
Üdvözlet a fórumon!
Köszi az "öblös" bemutatkozást!

Várjuk a megosztani kívánt zenéidet/zenéiteket a Zenei áttekintőbe!

Azt nem írtad, milyen DAW-val készíted a műveket...

Jó fórumozást kívánok! Smile
Válasz idézéssel
2011-01-14, 14:10
Üzenet: #3
RE: Üdvözlet!
Hát gondoltam Forum.Flstudio így egyértelmű lesz
De akkor mondom!
Fl Studio7-9. eddig
És a "Cakewalk" nevezetű programot tapasztalgatom!
Rendben van hamarosan feltöltöm a zenéimet Big Grin
Válasz idézéssel
2011-01-14, 15:16
Üzenet: #4
RE: Üdvözlet!
Volt mit olvasnom, szerintem ez eddig a legterjengősebb bemutatkozás, légy üdvözölve köreinkben Smile
Válasz idézéssel
2011-01-14, 15:55
Üzenet: #5
RE: Üdvözlet!
Üdvözlet az új klubtagnak.
Válasz idézéssel
2011-01-15, 21:02
Üzenet: #6
RE: Üdvözlet!
Köszöntlek köreinkben és köszönöm a terjedelmes és olvasmányos bemutatkozást Smile.
Válasz idézéssel
2011-01-16, 08:35
Üzenet: #7
RE: Üdvözlet!
Hi!

Köszönjük a tartalmas bemutatkozást!
Légy üdvözölve a zenészek közt!


Sok sikert!

Zac R
Válasz idézéssel
Új válasz 


Fórumra ugrás:

KapcsolatFL Studio HungaryVissza a lap tetejéreVissza a tartalomhozMobile VersionRSS Hírforrás